Ó Jaj Hogy Eltűnt Minden
Haraggal írt levélben intett meg minket Róma, örömünk nincs s a bánat oly szívet szaggató ma, hogy teljesen kifáraszt (jól éltünk hajdanán! ) s most mintha régi kedvünk búra váltanám. Az égi vadmadár is bánatos felettem, csodálható-e hát, hogy én is csüggedt lettem? S mit mondtam vén bolond most sok bajom között? Aki gyönyörben él itt, mennyekben lesz száműzött, Ó jaj, mi édes volt, mind megromolt hát mégis! A mézben látom én ma már lebegni az epét is. Kívűl fehér, piros, zöld a világ s dalra vár, de bévül úgy sötétlik, mint a rossz halál, s kit látszat csábított csak, az majd vigaszra lel, a földi bűnt bűnhődés, vezeklés oldja fel. Lovagok, a vezeklés, ez itt a dolgotok, sisaktok jó s a páncél, a csuklóvas forog, megszentelt kardotok van és pajzsotok kemény. Adná az Ur, hogy méltó lennék a győzelemre én! Akkor, bár oly szegény vagyok búsás zsold várna rám, mert nem birtokra vágyom, aranyra sem ma már, az üdvök koronája, örökre szívem vágya, egy zsoldos is elnyerheti, markában ott a dárda.
Hotel
e bús világban, látom senki sem vidám. Nincsen tánc, sem ének, gond marta szerteszét, keresztény ember még ily gyászosan nem élt, az asszonyok fejéke régen nem ragyog, parasztgúnyát viselnek büszke lovagok. Haraggal írt levélben intett meg minket Róma, örömünk nincs s a bánat oly szívet szaggató ma, hogy teljesen kifáraszt (jól éltünk hajdanán! ) s most mintha régi kedvünk búra váltanám. Az égi vadmadár is bánatos felettem, csodálható-e hát, hogy én is csüggedt lettem? S mit mondtam vén bolond most sok bajom között? Aki gyönyörben él itt, mennyekben lesz száműzött, örökre már, ó jaj! Ó jaj, mi édes volt, mind megromolt hát mégis! A mézben látom én ma már lebegni az epét is. Kívűl fehér, piros, zöld a világ s dalra vár, de bévül úgy sötétlik, mint a rossz halál, s kit látszat csábított csak, az majd vigaszra lel, a földi bűnt bűnhődés, vezeklés oldja fel. Lovagok, a vezeklés, ez itt a dolgotok, sisaktok jó s a páncél, a csuklóvas forog, megszentelt kardotok van és pajzsotok kemény. Adná az Ur, hogy méltó lennék a győzelemre én!
Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág. Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák. Másoknak is így nyíljatok, Üllői-úti fák. Szívják az édes illatot, a balzsamost, az altatót az est óráin át. Ne lássák a bú ciprusát, higgyék, örök az ifjúság, Üllői-úti fák. Haldoklik a sárgult határ, Üllői-úti fák. Nyugszik a kedvem napja már, a szél búsan dúdolva jár, s megöl minden csirát. Hová repül az ifjúság? Feleljetek, bús lombu fák, Üllői-úti fák.
Miről szól
Walther von der Vogelweide Született 1170 [1] [2] [3] [4] [5] Ausztria Elhunyt 1230 (59-60 évesen) [1] [2] [6] [3] [4] Würzburg Állampolgársága osztrák Foglalkozása zeneszerző költő Minnesänger énekes drámaíró Sírhely Würzburg A Wikimédia Commons tartalmaz Walther von der Vogelweide témájú médiaállományokat. Walther von der Vogelweide ( 1170 k. – 1230 k. ) középkori német költő, minnesänger. Születési helye nem ismert, származási helyként számos helység neve jött szóba. Ma úgy tartják, hogy valószínűleg Alsó-Ausztriában született. Osztrák származása mellett szól, hogy Walther saját szavai szerint Ausztriában tanulta a költőmesterséget. Sokáig nemesi származásúnak tartották, de ilyen nevű nemesi családról ebből az időből nem tudunk. Költői pályafutását a Babenbergek bécsi udvarában kezdte, amelyet 1198-ban pártfogója, I. Frigyes osztrák herceg halála miatt el kellett hagynia. Ettől kezdve vándorköltőként járta az udvarokat. Számos világi és egyházi főúr környezetében megfordult, pártfogója volt például Fülöp német király, IV.
Válogatás a középkor nyugat-európai szerelmi költészetéből. A kötetet összeállította Bánki Éva, felelős szerkesztő Ladányi-Turóczi Csilla. Budapest, 2004 Walther von der Vogelweide összes versei; ford., jegyz.
- Ó jaj hogy eltűnt minden elemzés
- Reszkessetek betörők online filmnézés ingyen
- Hova lett gál magda elemzés
- Jack russell terrier eladó kecskemét photos
- Ó jaj hogy eltűnt minden 10
Germany
Ha átkelhetnék én a szent hadak hajóival, a vízen zsoltárt zengenék és már nem azt, hogy: jaj! azt már sosem, hogy: jaj! RADNÓTI MIKLÓS fordítása Az adatbázis nem tartalmaz hasonló bejegyzéseket.
Ha átkelhetnék én a szent hadak hajóival, a vízen zsoltárt zengenék és már nem azt, hogy: jaj! azt már sosem, hogy: jaj!
Az idő... Az idő lassan elmúlik felettünk. S egyre gyakrabban kénytelenek vagyunk szembesülni az elmúlással. Főként környezetünkön vesszük ezt észre, de előbb-utóbb saját életünkben is nyilvánvalóvá válik. Csak állunk, s nézzük tehetetlenül, hogyan folynak ki kezünk közül az idő apró homokszemei. S ha vesszük a bátorságot, végiggondolni életünket, múltunkat, jelenünket és jövőnket, hogy honnan jöttünk, hol tartunk és hová megyünk, akkor bizony számtalan válaszra váró, sok esetben nyugtalanító kérdés tolul fel bennünk: az életünk, sőt talán az ÉLET nagy kérdései. Amint ezt már oly sok művész, költő, író, dalnok szinte minden korban megénekelte, megírta, megörökítette. Ezen műveket szemlélve, olvasva, hallgatva megérinti az ember szívét az elmúlás fájdalmas valósága. Vajon van kiút ebből, vagy bele kell törődnünk? Álljon itt ízelítőnek egy válogatás: Anakreon Anakreón: Töredék a halálról A halánték deres immár, a haj őszül koponyámon, fiatalságom elillant, feketéllnek fogaim már, oda van múltam, az édes, rövid és csúf, ami jön még.